Megtörtént végre! Szombat reggel, annyi készülődés és bizonytalanság után elrajtoltunk. A Budapest-Bamakón elrajtolni hihetetlen élmény. Ehhez jócskán hozzájárul a rajtra feljött szurkolótáborunk is. Demeter Jani barátunk szavával élve „megyünk nektek csujjogatni”! Na ezt jócskán be is tartották! Ott kiabált a rajtnál a családunkon kívül sok soltvadkerti és keceli Off-Roados kollega és barát. Köszönjük nektek, jól esett.

Az itinert a rajtdobogón kaptuk meg és menet közben próbáltuk a koordinátákat beírni, ami, hát nem sikerült túl jól. Az első pont Balassagyarmat környékén volt, az meg is lett, de a következő két pontból csak az egyiket találtuk meg kb. egy óra kereséssel. Ez elég sokat rontott az időnkön, de sebaj nyomtuk tovább. A következő pontok viszonylag könnyen meglettek, bár előfordult, hogy két szántóföld között mi szembe mentünk mindenkivel. Rossz oldalról közelítettünk, megesik. Szlovéniában a húzósabb emelkedőkön megint előjött a víz melegedési problémája, nem tudom mi lesz vele. Szép ez az ország és rengeteg autópályája van. De nagy része tavaly épülhetett, mert a 2009-es navi program sokat nem ismert. Itt volt egy érdekes pontunk. Race, tehát angolról magyarra fordítva verseny nevű településen kellett egy vasúti kereket keresni. Nekünk a város megtalálása volt a nagyobb feladat, mert a sok új autópálya miatt rengeteget, kb egy órát mentünk fölöslegesen. A kerék 10 perc alatt meglett. Útközben több csapattal is tudtunk rádión beszélni, és különböző információkat kaptunk arról, hogy most mi lesz a végcél. Nem jó ez a bizonytalanság, nagyon rossz úgy versenyezni, hogy nem tudjuk hova megyünk. Az Olasz határ környékén megelőztük a 00-ás Villám Gézát és vele is beszéltünk rádión, majd egy meglepő kérdést tett fel. „Mentek Agadirba, vagy jöttök velünk Bamakóba? Nálam vannak az itinerek!” Na erre nem tudtunk mit mondani. Az olaszországi pontok az ügyességünknek vagy a szerencsénknek köszönhetően mind meglettek, de nagyon szorított minket a szintidő, amit igazából nem is tudtuk, hogy menyi, mert elfelejtették ráírni a menetlevélre. Mi úgy gondoltuk, hogy 12 óra és ehhez tartottuk magunkat. A szabály értelmében, ha szintidőre beérünk azért bónusz pont jár, ha plusz egy órán belül érünk be akkor maradnak a pontjaink, ha pedig a reggeli rajtig bármikor, akkor 20% levonással még megkapjuk a pontokat. Azt nem tudtuk, hogy mennyi bónuszpont jár és láttuk, hogy időre nem érünk be, ezért a plusz egy órába 5 perccel belefértünk. Elmentünk az interneten előre lefoglalt szállásunkra, ahol egy lélek sem volt, a telefonon pedig csak olaszul beszélt a tulaj és közölte, hogy aribederci. Este 3/4 11-kor elindultunk szállást keresni, de elkeserítő volt sorra a megtelt szállodákat látogatni. Végre Mantova belvárosában találtunk egy három csillagos szállodát ahol 0 óra 10-kor lefeküdhettünk.

A reggeli eligazítás hét órakor volt, ott tudtuk meg, hogy a szintidős bónuszpontokat senki nem kapja meg mert kimaradt az itinerből. Ez nekünk kedvezett, és meglepő, de 6. helyen zártuk az első napot.

A pontkereséseink most is borzasztóan kezdődtek, mert 2 óra keresés után az első két pontot ki is kellett hagynunk, úgy, hogy abból az egyiknél még a navin is csak később találtuk meg a helyet. Maga a feladvány érdekes volt, mert egy olyan helyet kellett volna megkeresni ami csak a topográfiai térképen van meg. A további út során eljutottunk gyönyörű tengerparti városokba, majd úgy féltávnál rá kellett jönnünk, hogy ha be akarunk időre érni, akkor most indulni kell. Kialakult egy kis vita, hogy menjünk be és megkapjuk a bónuszpontot vagy menjünk egész éjszaka és gyűjtsük be mindet, ami még a 20% levonással is jóval több. Végül azt a döntést hoztuk, hogy elindulunk a napi cél, Perpignan város felé, és autópályán megpróbáljuk időre lenyomni a hátralévő 480 kilométert úgy, hogy ha van idő akkor még a közeli pontokat megkeressük. Egy kis Francia faluban megkerestük az egykori polgármester emléktábláját, hát ez igazán húzós feladvány volt, de meglett. Rá ment fél óránk és futottam kb. 1,5 kilométert, de megérte.