Jó érzés volt a versenyen elindulni, és nagyon jó érzés volt a beérkezés is. Az eredményhirdetés után kaptunk és adtunk sok gratulációt és megtudtuk, hogy több csapatnak a céljává vált a Vígteam előtt végezni. (Ezek közül egyiknek sem sikerült!) Jól esett, hogy az itteni sztár csapatok, Homokdűne, Snikers, Gren Network, társnak és beszélgetőpartnernek tekintettek minket is, és nem kellett nekik bemutatkozni, mert figyeltek a futam alatt és megismertek. Sajnos 30-án reggel a csapatunk szétvált. Mi a Pistivel elindultunk haza, Karcsi pedig egy néhány autóból álló konvojjal elindult Bamakóba. A biztonságuk érdekében nem írhatom meg, hogy kivel, mikor és merre mennek, de telefonon beszéltünk délután és este is. Minden rendben jól haladnak. Nekünk a győztes homokdűne csapat térképen bejelölt néhány érdekes látnivalót a hazaútra, mi megterveztük az utat és nekivágtunk. Már mentünk úgy jó 30 kilométert, amikor megálltunk egy kávéra és lemosatni az autót. A két kávé 180 a mosás 500 forintba került átszámítva. Úgy déltájt mikor már előrehaladtunk 50! kilométert, elkezdtük a térképet nézegetni, hogy ha útba ejtjük a bejelölt filmforgatásos helyszíneket, akkor ezzel a tempóval nagyon késő este érünk az esti célnak tervezett Marrakech-be. Eldobtuk a látnivalók útba ejtését, irány Marrakech! Aha a két út, már amin haladtunk, és ami az esti célba vezet csak 30 kilométerre, van egymástól, de át kell kelni egy hegyen. Kerestünk egy összekötő utat, ami a térképen inkább fűrészlapra hasonlított. Nekiiramodtunk, és kb. a századik kanyar után felértünk a szerpentinen az 1500 méteres hegytetőre, ahonnan még úgy száz kanyar, és már lent is voltunk a helyes úton. Ez a kis, légvonalban 30 kilométeres táv, nekünk 70 kilométerbe és 2 órába került. A hegytetőről lefelé haladva rádión beszéltünk a 68-as „Vedd észre” csapattal, akik jó 10-15 kilométerre tőlünk a jó úton haladtak Marrakech felé. Nagyjából 70 kilométerre a várostól be is értük őket és innentől együtt mentünk. Először kerestünk egy hotelt, ami nem volt egyszerű, mert egy helyi önjelölt idegenvezető bevitt minket az óváros sikátoraiba, pedig a mi Pick-Upjainkat nem oda tervezték. Meglett a szállás, majd onnan taxival, mert itt katasztrofális a közlekedés bementünk a főtérre (Jamma Elfna) az éjszakai piacra. Nem akartunk venni semmit, csak megnézni. Ezt kár lett volna kihagyni! Egy hatalmas téren, amit éjszakára lezárnak a forgalom elől, összejön több száz ember, javarészt turista. Először megcsodáltuk az akrobatákat, helyi muzsikusokat, utána bevetettük magunkat a bazárba, ahol félpercenként el akartak adni valamit. Vásárlásunk fél kiló nagyon finom fügében és egy zacskó mandulában kimerült. Éééss! Következett a java! A kajás sátrak, sütödések, amiből legalább száz volt. Mindenki mondta, hogy ha Marrakechben járunk ott mindenképp enni kell valamit az éjszakai piacon. Ezt tanúsítom! Hihetetlen az élmény. Egymás hegyén, hátán rengeteg sátraskonyha és hívnak, húznak félpercenként, hogy az övé a legjobb couscous, a legjobb rák vagy a legjobb csirke, ja és persze az ő konyhája a legolcsóbb. Megállapodtunk az egyiknél ahol kértünk 3 garnéla tálat és 2 vegyes faszénen sült valamit. Én a valamit ettem, amiről nem akarom tudni, hogy mi volt, de ízlett. Megittam hozzá három mentateát, mert ettől lesz igazi, a feling. Visszafelé sétálva, az ötvenedik árus lerázása után még megálltunk egy süteményes pultnál ahol valami helyi, talán csokis és gesztenyés sütit kóstoltunk, természetesen teával. Majd fogtunk egy taxit visszamentünk a szállodába és aludtunk egy kicsit. Ezt a részt 31-én reggel írom, és csodák csodájára úgy néz ki, hogy az emésztésem rendben van, pedig azt hittem, hogy a tegnap esti kaland megviseli, mert itt a köjálos ellenőr felkötné magát. A hotelunk elég lepukkant volt, de lehetett fürödni, aludni, kaptunk normális reggelit és nem került sokba. Reggeli után útra keltünk, a térképen úgy néztem, hogy innentől lehet menni végig autópályán. Ami igaznak is bizonyult, meglett a pálya. Ez azért érdekes, mert két héten keresztül vagy olyan úton mentünk, ami nem volt a térképen, vagy kerestünk egy térkép szerinti utat, ami nem volt ott. Na ez a pálya megvolt és tempónál még normális a fogyasztás. Útközben, ha már ott jártunk bementünk Casablancába, elidőztünk néhány percet a kikötő mellett egy világítótoronynál, majd megebédeltünk egy parti sütödésnél. Evés közben jöttünk rá, hogy nekünk az utolsó tankolás után már nem nagyon maradt helyi pénzünk, de szerencsére olcsó helyet találtunk és elég lett. Az összes bank zárva volt (Mert vasárnap van), de egy kávézóban banki árfolyamon tudtunk pénzt váltani és kávézhattunk is. Ezek után néhány óra unalmas autópálya következett, aminek az egyhangúságát csak az átszaladgáló emberek, stopposok és a 10 kilométerenként posztoló rendőrök oldották fel. A kikötőbe este félhatkor álltunk be, a komp 2 óránként indul. A hatórásiról már lemaradtunk, de gondoltuk a nyolcassal mehetünk. Az útlevélkezelő bebélyegzett, a rendőr leellenőrizte az útlevelest, a vámos megnézte a kocsi papírját, a másik vámos átvilágította, a következő nem tudom ki megnézte, hogy van-e elég bélyegzőnk. Ez 2 órát vett igénybe. Fél nyolcra besorakoztunk a komphoz négy sorba, de a kompra csak egy sorban egyesével lehetett felhajtani. Volt egy kis tolakodás és anyázás. Még négy autó volt előttünk, amikor a komp megtelt. Meg kellett várni a következőt, ami 10 órakor indult. Erre már simán felfért az egész sor, még félig se lett. Tanger és Tarifa közötti kb. 20 kilométeres utat 35 perc alatt megtette, így 11 órakor már gurultunk ki a Spanyol vámról. Gyorsan előreállítottam az órát, így hipp-hopp éjfél lett. Ha már ennyi az idő, azt határoztuk, hogy nem állunk meg aludni, hanem elindulunk a másnap estére tervezett cél, Monaco felé, ami potom 1830 kilométer. Az éjszakát váltva nyomtuk, délelőtt 10 órakor már csak 900 kilométer volt előttünk.

Tegnap éjszaka feldolgozták az összes óvást és éjfél körül kifüggesztették az utolsó előtti nap összetett eredményét. Mi nem óvtunk az út során semmiért, bár többször találtunk volna rá okot. A 28-ai eredmények a várakozások szerint alakultak, tehát semmi sem változott. Mi a 15. Csányiék a 11. helyen állnak összetettben. A mai utolsó napot mindenki egy levezető napnak gondolta, mivel 5 órás szintidőt és 250 kilométert írtak elő a mezőnynek. Szokás szerint ahogy megkaptuk az itinert, már indultunk is az első ponthoz, majd út közben írtam a többit. Amikor beírtam a pontokat és megjelenítettem a képernyőn, elszörnyedtem, mert a megszokottal ellentétben nem a cél felé vonalban álltak, hanem ez első 7 pont a 12-ből a rajt 30 kilométeres körzetében szétszórva jelent meg. Átnéztem a koordinátákat, hátha elírtam valamit, de nem. Na akkor most állj! Ezt meg kell tervezni! Nagyon nehéz egy ponthoz odaérve megfordulni és elindulni visszafelé. Ezt ma reggel négyszer tettük meg, folyamatosan kételkedve, hogy jól csináljuk-e? Iszonyú érzés volt, hogy mentünk 80 kilométert, de nem haladtunk előre semmit. Ráadásul a pontok sem voltak egyértelműek. Ahogy ezt leküzdöttük, következett egy 70 kilométer hosszú szerpentin ahol 1200 métert mentünk lefelé, 1,5 sáv szélességben korlát nélkül őrült tempóban, mert szorított az idő. Nagyon szép és egyben félelmetes hegyoldalakon húztunk lefelé és csak úgy a századik kanyar után tudtam kisírni Pistitől egy kis pihenőt, mert akkor már hányáshatáron voltam. Két napja szenved a köszvényes lábával, de ma reggel az orvosok szereztek neki gyógyszert, amit út közben átt is vettünk tőlük. Szerinte még nem hat, de a gázt azt nagyon tudja nyomni. Már 15 kilométerre jártunk Agadirtól amikor olyan forgalomba kerültünk, hogy csak 15-20 al tudtunk haladni, az viszont kevés az időben érkezéshez. Kerestünk kerülőutat és bejött, beértünk időre! Hihetetlen felemelő érzés a célbaérés. Rögtön kezdődtek a találgatások, agyaltunk Zoliékkal ki, hogy áll? Egy Szlovén csapat ment Zoliék előtt napok óta aki ma problémákkal küzdött és bár előttünk rajtolt, mögénk került. A célban megvártuk a beérkezését, amit mi időn kívülinek tippeltünk. Ha így van az Zoliéknak egy helyet jelent. Az öt órakor megtartott eredményhirdetésen kiderült, hogy ez a "levezető" nap sok csapatot megviccelt és a végén nem egy hanem két helyezést léptünk előre mindketten.

A Csányi és társa 9.

A Vigteam 13. helyezést szerzett a 2010-es Budapest-Bamako (Agadír) futamon 86 versenykategóriás induló közül.

Köszönjük mindenki támogatását a biztató üzeneteket, sokat segítettetek!

Hibátlan nap! De nem csak nekünk. Az első 20-25 autó a mai napot is 100%-ra teljesítette, és ez már napok óta így megy. Többen zsörtölődtek, hogy a verseny már egy hete eldőlt, mert akinek nem volt műszaki problémája az könnyen tartotta az addig megszerzett helyezését, és ez sajnos így is van, hisz napok óta nem változtak az eredmények. Ez igaz a mi csapatunkra is, mert ugyan kemény terep a napi szakasz, de annyi időt hagynak rá, hogy az tényleg nagyon óvatos autózással is teljesíthető. Viszont az útvonal lenyűgöző. Ma a hét órás szintidőt mi hat, Csányiék öt óra alatt teljesették. Úgy félútun átkeltünk ismét egy hegyen 1700 méteres magasságban egy keskeny hágón, ami szép és érdekes volt, majd mivel láttuk, hogy bőven beérünk még útba ejtettük a helyi látványosságokat. A tegnap esti vacsorameghívás telitalálat volt. Tenger gyümölcsei tálat ettünk úgy, hogy a pincér előszőr bemutatta a halakat amiből készítették. A mai cél ismét egy szálloda udvara volt, ahol Zoliék foglaltak nekünk előre szobát. Vegyesek bennünk az érzelmek, mert egyrészről jól esik az, hogy 6-7 óra autózás után megfürdünk, megvacsorázunk, majd bebújunk az ágyba, de más részről nem erre készültünk. Mi sivatagra, szavannára, sátrazásra, nélkülözésre és éjszakába nyúló autózásra készültünk. Most beszéltünk egy csapattal akik három napja több más csapattal együtt elindultak Bamakóba. Azt mondták, hogy a hirekben hallott fenyegetetségből semmit nem látnak. Nappal mennek éjszaka tábort vernek és katonák örzik őket. Remélem egyszer kiderül a teljes igaszság, hogy miért kellett az ötödik Budapest-Bamakónak Agadírban befelyeződni.

Ott hagytam abba, hogy a szerelők dolgoznak a gépen. Délelőtt 11 órára estünk be a mechanic-hoz ahogy itt hívják. Szétszedte és elment. Kb. fél egyre megérkezett egy ÚJ!!! főlappal, amiről fogalmam sincs, hogy honnan szerezhette. Három órára összerakták a jobb hátulját, mikor is megkockáztattam és benéztem a bal hátsó kötegre is...., nagy levegő, ott is eltört a főlap! Öt órára be kellett érni a célba, úgyhogy kézzel lábbal megbeszéltük vele azt, hogy mi most elmegyünk, de úgy egy óra múlva jövünk addigra szerezzen még egy rugólapot mert azt is ki kell cserélni! Mire visszaértünk a műhelyhez, már ott volt a lap és neki láttak a cserének. Közben több autó is érkezett a mezőnyből, volt akinek a második garnitúra lengéscsillapító ment szét, volt akinek beszakadtak a kasznitartó bakok, volt egy hengerfejes Land Cruiser, két defektes nem tudom mi és csak jöttek. este hatra végzett a munkával, kifizettük és elmentünk szállást és vacsorát keresni. Épp végeztünk a sültcsirkével, mikor megláttam az 57-es vadludak csapatát. Nekik is már reggel törött volt az L200 hátsó segédlap. Este nyolckor elmentem velük a szerelőhöz, aki persze még szögelte az autókat. Szétszedte a köteget, elment majd fél óra múlva jött két új segédlappal. Nem tudom hogy csinálja! Fél egyre végzett az ő autójukkal is, és végre én is mehettem feküdni. A mai napunk szenzációsan jól sikerült. Óvatos duhaj módra mentünk pontról pontra, jobb minőségű kerülőutakon, normál tempóban. Ez a taktika olyan jól sikerült, hogy két órával a szintidő előtt már a célba értünk. Ettünk valami főzeléket az egyik restiben amiről nem akarom tudni, hogy miből van, megnéztük a halpiacot és találkoztunk Csányi Zoliékkal akik a szokásos jó kedvel közölték, hogy este nyolcra van egy meghívásunk a Mianmar klubba, ami állítólag a legnívósabb vendéglő itt Sidi Ifniben és estére foglaltak szállást, hármunknak 200 Dihramért ami kb. 17 euró. Az autó remekül működik, ezek a szerelők tökéletes munkát végeztek, de ma a folyamatos menetben nem értünk rá képeket készíteni. De egy érdekes azért itt van. Csányi Mártáék az óceán parton találtak egy bálna tetemet. Ja, köszönjük a hozzászólásokat, mindig nagyon jól esik mikor olvassuk!

És még ami fontos! A tegnapi reggelre felkerültünk a 12. helyre, de sajnos a tegnapi nap kihagyása miatt, ma reggel már csak a 16-ak vagyunk ismét. Ez volt a javítás ára. Csányiék ma reggelre a 11. helyre léptek előre.

Néhány friss fotó:

Sajnos szomorú aktualitása van a bejelentkezésünknek. Túl jól alakultak a dolgaink. Túljutottunk a gyilkos napon, a tegnap előttin, amikor 2 autó felborult, másik kettő meg használhatatlanná vált az iszonyú rázkódástól. Mi sikeresen időre beértünk, megszerezve az összes pontot és úgy nézett ki, hogy még az autó is bírja. A tegnapi nap délután fél egykor volt a rajt, mert lementünk az óceán partra apály idején és a visszahúzódó óceán medrén autóztunk 25 kilométert 100-110-es tempóval. Állati élmény volt. Majd egy kis homok következett és a szokásos kősivatag, ami tovább rázta az autókat. Este ismét időre beértünk. A tábor egy hatalmas dűne tövében volt, ahol még egy kis örömautózásra is volt időnk. Indulás óta ez a második napunk, hogy világosban láttuk a tábort. Elmentünk benzinkutat keresni, majd hatalmas meglepetésre a kúttól 500 méterre az óceán parton ott volt egy kulturált hotel. Csodák csodája, még szabad szobája is volt. Lefoglaltuk a szobát és visszamentem Csányi Zoliékért a táborba, aki épp a sátrát állította. Nem kellett győzködni, hogy jöjjön át, mert akkor már két napja sátras estéink voltak. Ez a hotel egy telitalálat volt. Egy nyugdíjas Francia házaspár üzemeltette, akikkel rögtön nagyon jó hangulatba kerültünk és fejedelmi ellátásban részesültünk. Fürdés és vacsora után még lementünk a partra és meghatódva néztük néhány percig az éjszakai óceánt. Reggel egy jobb hátsó defektel várt az autó a parkolóban. Gondoltuk ez nem nagy gáz, hisz van aki az ötödiket kapta, nekünk meg ez az első. Felpumpáltuk és visszamentünk a táborba kereket cserélni. Itt jött a fekete leves! Amikor levettük a kereket, mögötte a rugóköteg főlapja ketté volt törve. Kis tanakodás és a Sandlander szerelőkkel egyeztetés után úgy döntöttünk, hogy, így nem lehet a versenyútvonalon menni, mert ha a segédlap is eltörik akkor kifordul a hátsó futómű. Sajnos erőt kellett venni magunkon és eldobni a mai napot. Aszfaltúton eljöttünk az esti cél melletti Tan-Tan városba, kerestünk egy szerelőt és javíttatjuk az autót. Mikor ezt írom a szerelők még új rugólapért rohangálnak, de azt ígérik, hogy lesz. Eszembe jutott még egy jópofa sztori! Tegnap délelőtt mivel később volt a rajt, bementünk Layones városba keresni egy szerelőt, hogy cserélje le az olajat. találtunk is egyet, akinek a kezéből 20 perc szarakodás után a Pisti kivette a kulcsot, mert még az olaj leeresztő csavart sem tudta kivenni. Persze nehéz ha csak 16-os kulcsa van, a csavar meg 17-es!!! Előkaptuk a szerszámost és Pisti nekiugrott kitekerni a leeresztőt. A manus megörült a szerszámoknak és rögtön kölcsön is kért néhányat, amivel összerakott egy biciklit. Sajnos Istvánunk a kapkodásban rosszul mozdult és meghúzódott a dereka. Úgyhogy neki a tegnapi és mai napra pihenés van előírva, maradjon az autóban ne ugráljon. Persze nem bírja ki! A hangulatunk viszont még jó, süt a nap 20 fok van, üdvözlünk mindenkit.

Ez a város neve ami mellett a ma esti szállásunk van. A mai napi útvonal is szinte csak off-road volt, és egész nap kősivatagban mentünk. Romlanak és hullanak az autók a mezőnyből. Nagyon megterheli ez a terep az autókat. A mi autónk egyenlőre nem romlott tovább, sőt a motor elektronikai problémát ma este Pisti telefonos segítséggel megoldotta. (Le esett egy vákumcső!!!) Ez miatt mentünk két napig max. 80 lóerővel a 130 helyett. Az útvonal ma is gyönyörű és félelmetes helyeken vezetett. Átkeltünk egy hegyen, 2300 méteren, de nem ám a szokásos útvonalon, nem nem! A gránithegyek oldalába vésett egy autó szélességű szerpentinen. Órákig kaptattunk fel, majd órákig le. Amikor lejutottunk a fennsíkra akkor is csak a kősivatagon lehetett menni. A rázkódástól leesett az egyik reflektorunk, de megvan, csak most az utastérben. Ja a helyezesunk az otodik napon a 17. Ezt most abbahagyom mert a laptop lemerult es az arab billentyu nekem nem megy.

Megérkeztünk Trennenhírbe! Eredetileg az első afrikai nap célja lett volna, de semmi nem úgy történik ezen a futamon, ahogy az eredetileg meg lett tervezve. Kezdem azzal, hogy az első négy nap után nagyon vissza estünk, mert már csak a 22. helyen vagyunk, de 23 verseny csapat már ki is esett, így összesen 62 másik versenyzővel és a tereppel kell megküzdeni. A tegnapi dűnés nap egy örök élmény, mert én azt hittem, hogy láttam már elég homokot és buckát az alföldön, de nem! Félelmetes amikor eltévedtünk benne és 28-30 fok melegben ülünk a 40 fokos autóban és elakadás határon küzdünk a 15-20 méter magas dűnékkel, közben nem találunk vissza még arra a nyomra sem amin bejöttünk. Persze azért kitaláltunk belőle és az összes pontot összeszedve beértünk a célba. A mai tehát 21-ei nap is elég keményre sikerült. Elhatároztuk, hogy végig csináljuk az összes pontot kerül amibe kerül. Persze az volt az ára, hogy nem értünk be időben. Már kezdjük megszokni, hogy mindig sötétben érünk célba. Ezen a napon úgy 10% aszfalt és 90% off-road, tehát terep útvonalunk volt.Hihetetlen szép fennsíkokon, szél koptatta hegyeken és kiszáradt tavakon keltünk átt. Na meg rengeteg kősivatagon, ami valami borzasztó. Nem is értem, hogy mitől van egyben még az autó, mert az 5-től 50 centis éles kövekkel van beterítve a terület és órákig rázattuk rajta magunkat. Több alkalommal óriási ütést kapott az alja, de a haspáncél megvédte a kocsit a maradandó károsodástól. Köszi Dudás Sanyi! A terv szerint begyűjtöttük az összes pontot, majd a táborhely közelében találtunk egy jó szállodát, ezért most nem kell sátrazni. Az autó melegedési baját úgy néz ki, hogy sikerül kordában tartani, de sajnos más gondok is akadtak. Néhány perc erősebb terhelés után kivillan a motor kontroll lámpa és elveszi a motorerőt. Tegnap a fél, ma az egész napot így kellett autózni. Plusz tegnap a dűnékben elkezdett ropogni mindkét első féltengely, ami ma csak fokozódott. Jó lenne, ha kibírná, mert itt nem tudom, hogy honnan szerezhetnénk. Vigyázunk rá mint a hímes tojásra és ahol lehet hátsó hajtással megyünk. Több ponton el sem hitték, hogy mi hátuljával jutottunk oda. Nem baj mi tudjuk. A másik kiskunhalasi csapattal, Csányi Zoliékkal csak reggel és este tudunk találkozni, de akkor mindenképp és megbeszéljük az aktuális napot, majd mint minden rendes nyaraló, közös programot szervezünk. Tegnap együtt mentünk tankolni és vásárolni, ma csak a szállodában találkoztunk, de azért koccintottunk egyet mindenki egészségére. Nagyon kemény volt a mai nap, most miközben a levelet írom még mindig érkeznek be csapatok, pedig már éjfél van. Befutottak a Lipóti csávók is akik kérték, hogy mindenképp említsem meg. Bár este 11-kor amikor befutottak elég nyúzottnak és kimerültnek tűntek, de lehet, hogy csak én láttam így. A holnapi nap állítólag a mait is fölözi, reggel 6-kor eligazítás, majd 7-kor rajt.Bocs, de sajnos több képet most nem tudok küldeni, mert elfelejtettem az internet kávézóba elhozni a képeket. Ezek 20-án este Merzugában készültek.

A képek szokás szerint kattintásra nagyobb méretben nyílnak meg.

A komp, várakozáson felüli. Fél óra sorban állás után beállították az autót a gyomrába, majd állati készséges, nyakkendős hajóinasok odairányítottak a kabinunkhoz. A kabin kicsi, de tiszta, és 10 méterre van a zuhanyzó és a wc. Megvallom őszintén tartottam a kompon töltött éjszakától, és sokan meséltek rémtörténeteket végig rókázott utakról. Ezzel szemben semmi nem történt. Lezuhanyoztunk, lefeküdtünk és hat órát aludtunk. Reggel a beléptetés is sokkal gyorsabb és rugalmasabb volt mint vártuk. Egy óra alatt átjutottunk a határon, vámon, mindenen. Bevertük a kapott koordinátákat és elindultunk Afrikába. Mi nem tudtuk, de sajnos rá kellett jönni, hogy a csoda Garmin navi itt már nem hajlandó útun tervezni és egy csomó utat nem is ismer. Maradt a hagyományos papírtérkép és az aktív iránytű. Nagyon nagy odafigyelést igényelt, mind a navigálás, mind a vezetés és elégedet is vagyok ezzel a részével mert mindössze egy 10 kilométeres kerülőnk volt potyára, de az egy hegyen keresztül a köveken araszolva. A 800 kilométeres szakaszból úgy 100-150 lehetett off-road, ami mindenhol kősivatag az Atlasz fennsíkjain. Az utolsó terepszakaszt már sötétben teljesítettük és egyet ki is hagytunk, hogy időt spóroljunk a beérkezéshez. Sajnos sötétben keltünk át az Atlasz 1900 méteres magasságba vivő szerpentinjein, hogy elérjük a 800 méteres magasságban fekvő tábort. Sajnos rosszul kalkuláltunk és nem értünk be időre, a Merzugától 20 km-re lévő táborba. Itt már sátor és hálózsák a szállodánk, ami az én részemről elég gáz, mert nem bírom a hideget és itt éjszaka 6 fokban kellett, illetve kellett volna szundikálni. Sebaj, majd nappal átmelegszem, mert a nappali hőmérséklet már az első afrikai napon is 19-20 fok volt. Az esti táborozásnak azért előnyei is vannak. A 250-es rajtszámú Lipóti csávók team mellé parkoltunk, akik jó fejek és jó a pálinkájuk. És nem mellesleg ők hoztak magukkal fémedényt amiben meg tudtuk csinálni a mi levesünket is. Üzenik az otthoniaknak, hogy minden rendben, ne aggódjanak értük, jól érzik magukat! A reggeli ébredéskor láttuk, hogy milyen gyönyörű helyen, a homokdűnék lábánál táboroztunk.

A mai napra egy körversenyt teljesítettünk a dűnékben. Gyönyörű helyeken, tudtunk viszonylag nagy sebességgel haladni és az útvonal fele abból állt, hogy dűnére fel, dűnéről le. Nagyon élvezetes nap volt, bár rengeteg port nyeltünk és elég jól megizzadtunk a tűző napon. Este ismét sátrazunk, és holnap útra kelünk a következő napi etapra.

A fotók a képre kattintva nagyobb méretben jelennek meg. (már amelyik :))

A Vasárnap esténk sokkal jobban sikerült mint az előző. Beértünk szintidőre, bár ehhez fel kellett áldozni elég sok pontot. Most a szállásunk is rendben volt, csak egy kicsit későn, 11,30-kor sikerült ágyba kerülni. A hétfő reggeli eligazítás fél ötkor volt, és 5,10-kor már el is rajtoltunk. A verseny leghosszabb napja várt ránk, és túl sok érdekes dolog sajnos vagy szerencsére, nem történt velünk. Gyönyörű Spanyol tengerparti városokban kerestük a pontokat amíg az idő engedte. 1040 kilométert mentünk a hétfői szakaszon, és szinte csak autópályán, szigorúan betartva a megengedett 120-as sebességhatárt, mert súlyos büntetéseket ígértek a gyorshajtásért.

Szintidőre beértünk a kikötőbe, persze ismét sok pontot feláldozva, átvettük a jegyeinket és besorakoztunk a kompozáshoz.

Sajnos a jelenlegi helyezésünket nem tudom, mert sokan be sem értek a  reggeli rajtig, és a kiértékeléssel sem végeztek éjszaka.

A végcélról még mindig megy a duma a résztvevők között, viszont a szervezők a ma reggeli eligazításon is kijelentették, hogy a végcél Agadir.

Mi eredetileg repülővel szerettünk volna hazajönni, de az Bamakóba megy. Agadírból visszamegyünk autóval. A problémát megírtam a Budavár Tours-nak ami a charter járatot intézte.

A válasz itt látható:

Tisztelt Uram!

Irodánk a 01.15 esti sajtótájékoztató utáni és a szervezőkkel történt végső egyeztetés alapján a Bamako-Budapest járatot az eredeti útvonalon és időpontban indítja az utasokkal megkötött szerződések szerint.

Az utazási feltételek 10. pontjára hivatkozva, "Bamako-Budapest egyedi charter járatra történő foglalás esetén amennyiben az utas az egyedi charter repülőjegy foglalását a visszaigazolást követően visszamondja, a teljes repülőjegy árát kötbérként köteles a Budavár Tours részére megfizetni."

Fentiek alapján nem tudjuk Önnek visszatéríteni a repülőjegy árát, amennyiben nem veszik azt igénybe, esetleg a névmódosítás lehetséges, ha találnak az Utasok helyett mást, ennek díja 40 Euró/fő.

Amennyiben bármi kérdése merülne fel, forduljon hozzám bizalommal!

Tisztelettel:

Bozsányi-Vacsora Éva
Budavar Tours Travel and Trading Ltd.
1011 Budapest, Batthyany sqr. 5-6. (Vásárcsarnok)
Tel: +36 (1) 355-4299

Fax: +36 (1) 356-8590
E mail: vacsora.eva [kukac] budavartours.hu

Home page: www.budavartours.hu
Chop No: R/00362/1992/1999

Megtörtént végre! Szombat reggel, annyi készülődés és bizonytalanság után elrajtoltunk. A Budapest-Bamakón elrajtolni hihetetlen élmény. Ehhez jócskán hozzájárul a rajtra feljött szurkolótáborunk is. Demeter Jani barátunk szavával élve „megyünk nektek csujjogatni”! Na ezt jócskán be is tartották! Ott kiabált a rajtnál a családunkon kívül sok soltvadkerti és keceli Off-Roados kollega és barát. Köszönjük nektek, jól esett.

Az itinert a rajtdobogón kaptuk meg és menet közben próbáltuk a koordinátákat beírni, ami, hát nem sikerült túl jól. Az első pont Balassagyarmat környékén volt, az meg is lett, de a következő két pontból csak az egyiket találtuk meg kb. egy óra kereséssel. Ez elég sokat rontott az időnkön, de sebaj nyomtuk tovább. A következő pontok viszonylag könnyen meglettek, bár előfordult, hogy két szántóföld között mi szembe mentünk mindenkivel. Rossz oldalról közelítettünk, megesik. Szlovéniában a húzósabb emelkedőkön megint előjött a víz melegedési problémája, nem tudom mi lesz vele. Szép ez az ország és rengeteg autópályája van. De nagy része tavaly épülhetett, mert a 2009-es navi program sokat nem ismert. Itt volt egy érdekes pontunk. Race, tehát angolról magyarra fordítva verseny nevű településen kellett egy vasúti kereket keresni. Nekünk a város megtalálása volt a nagyobb feladat, mert a sok új autópálya miatt rengeteget, kb egy órát mentünk fölöslegesen. A kerék 10 perc alatt meglett. Útközben több csapattal is tudtunk rádión beszélni, és különböző információkat kaptunk arról, hogy most mi lesz a végcél. Nem jó ez a bizonytalanság, nagyon rossz úgy versenyezni, hogy nem tudjuk hova megyünk. Az Olasz határ környékén megelőztük a 00-ás Villám Gézát és vele is beszéltünk rádión, majd egy meglepő kérdést tett fel. „Mentek Agadirba, vagy jöttök velünk Bamakóba? Nálam vannak az itinerek!” Na erre nem tudtunk mit mondani. Az olaszországi pontok az ügyességünknek vagy a szerencsénknek köszönhetően mind meglettek, de nagyon szorított minket a szintidő, amit igazából nem is tudtuk, hogy menyi, mert elfelejtették ráírni a menetlevélre. Mi úgy gondoltuk, hogy 12 óra és ehhez tartottuk magunkat. A szabály értelmében, ha szintidőre beérünk azért bónusz pont jár, ha plusz egy órán belül érünk be akkor maradnak a pontjaink, ha pedig a reggeli rajtig bármikor, akkor 20% levonással még megkapjuk a pontokat. Azt nem tudtuk, hogy mennyi bónuszpont jár és láttuk, hogy időre nem érünk be, ezért a plusz egy órába 5 perccel belefértünk. Elmentünk az interneten előre lefoglalt szállásunkra, ahol egy lélek sem volt, a telefonon pedig csak olaszul beszélt a tulaj és közölte, hogy aribederci. Este 3/4 11-kor elindultunk szállást keresni, de elkeserítő volt sorra a megtelt szállodákat látogatni. Végre Mantova belvárosában találtunk egy három csillagos szállodát ahol 0 óra 10-kor lefeküdhettünk.

A reggeli eligazítás hét órakor volt, ott tudtuk meg, hogy a szintidős bónuszpontokat senki nem kapja meg mert kimaradt az itinerből. Ez nekünk kedvezett, és meglepő, de 6. helyen zártuk az első napot.

A pontkereséseink most is borzasztóan kezdődtek, mert 2 óra keresés után az első két pontot ki is kellett hagynunk, úgy, hogy abból az egyiknél még a navin is csak később találtuk meg a helyet. Maga a feladvány érdekes volt, mert egy olyan helyet kellett volna megkeresni ami csak a topográfiai térképen van meg. A további út során eljutottunk gyönyörű tengerparti városokba, majd úgy féltávnál rá kellett jönnünk, hogy ha be akarunk időre érni, akkor most indulni kell. Kialakult egy kis vita, hogy menjünk be és megkapjuk a bónuszpontot vagy menjünk egész éjszaka és gyűjtsük be mindet, ami még a 20% levonással is jóval több. Végül azt a döntést hoztuk, hogy elindulunk a napi cél, Perpignan város felé, és autópályán megpróbáljuk időre lenyomni a hátralévő 480 kilométert úgy, hogy ha van idő akkor még a közeli pontokat megkeressük. Egy kis Francia faluban megkerestük az egykori polgármester emléktábláját, hát ez igazán húzós feladvány volt, de meglett. Rá ment fél óránk és futottam kb. 1,5 kilométert, de megérte.